OBT D1

Megvolt az első nap az iskolában, és ha röviden akarnám összefoglalni, akkor a számomra 3,5 órán át elnyúló, rosszul letöltött klienssel történő szopakodástól eltekintve azt mondhatom, az NCSoft fllottul vette az első nagyobb próbát.

A 18:00-ra beharangozott startra a tömegek már sikeresen elpusztították mind az NCSoft, mind az AionSource szervereit, de a srácok becsületére legyen mondva, másfél óra alatt működésre bírták a vasakat. Összevetve ezt a WAR 4 napos open béta katasztrófájával (akkor még nem is sejtettük, hogy ez előrevetít bizonyos tendenciát a Techsupport részéről, de ez megér egy külön postot) ezt egy kisebb döccenőnek aposztrofálnám inkább (tegnap délután 5 fele vettem meg a játékot, és a legnagyobb site-hammerelés közben kreáltam NCSoft és Aion accountot; ez a WAR-ban konkrétan elképzelhetetlen volt).

A frissen beépített /ping paranccsal  nézegettük a performanszot, 80-150 ms [30ms ma] között stabilan ment a játék még a kezdőzónában is, a chainek szépen futnak (CBT hétvégéket én nem toltam, úgyhogy kellemes manifesztációja volt ez a megtekintett 200 videónak), a stabil naming policy mellet azért ott futott mellettünk OMFG a scout és Wulfgar a warrior, de hát ez nem akadályozhatta meg a hájas német zöldbőrű dawnkóros óvódás pék-segéd karakteremet és kis barátait hogy channelről channelre kerülgetve a tömeget megöljünk minden kutyát cicát hódot és pockot (újra).

Egy szó mint száz,  menjetek Open bétázni, mert az jó, itt még lecsaphattok egy-két kósza kulcsra a hét folyamán.

Advertisements

16 hozzászólás to “OBT D1”

  1. Ne az legyen a mérce, hogy a warhammer starthoz képest milyen volt a start.
    Jelenleg egy csomó ember nem tud belépni különféle hibaüzenetek miatt (én se). Tele van ezekkel a problémákkal minden fórum. Reméljük mielőbb lesz megoldás, nekem azért 24 óra türelmem simán van de ha utána is szerverválasztás után azonnal kapni fogom a disconnectet akkor morcos leszek 🙂

    • Tudom mar sokszor elhangzott mas jatekoknal, de az elv meg mindig igaz: majd ha live-on lesz ugyanez, akkor lehet alapod a morcossagra – hisz ez a beta azert van, hogy pont az ilyen dolgokat kiszurjek, ill. kijavitsag a megjelenesre 😉

      • Ezzel egyetértek.

        A bétában jelezni kell a hibákat, nem dulni-fulni miattuk. 🙂

        Egyébként, akiknek már van tapasztalatuk a játékkal, mit gondolnak a questelésről, a szintezésről és a tennivalókról a játékban?

        Arra gondolok elsősorban, hogy van-e elég quest ahhoz, hogy felfejlődj a maximális szintre a már wow-ban megszokott instázgatással vegyítve anélkül, hogy komoly időt (félórát, órát, ne adj isten többet!) kelljen grindelni mobokat, csak hogy szintet lépjél és végre kapj questeket.

  2. Írok az 1.5 élményről most az ebédidőben egy kis postot.

  3. Felraktam ezt a csodát tegnap. Husi-val beszéltem is pár sort bár annyira nem volt közlékeny.
    Én mint szűz aionos fel alá rohangáltam csináltam a questeket gyűjtöttem a szarokat, aztán bealudtam. Annyit elárultak, hogy lvl20ig nincsen pvp ami utána nem tudom, hogy mitől is lenne.
    De rohadtul remélem nem csak bogáncs gyűjtés lesz max lvlig mert akkor árulok egy collectorz editiont.
    Valami BG, insta esetleg van?

    • Én olvastam már jópár leírást és véleményt, néztem videókat, amikből kiderül, hogy vannak instancok. Sőt ezen a blogon is láttam, egy jó kis insta leírást, amiből kiderül, hogy vannak insták, amikben szintezni is lehet még.

      Tehát nem csak maxmimális szinten vannak ezek, vannak kisebbek is.

  4. Cső! Azt hittem azért kicsit jobban utánanézel egy játéknak mielőtt collectort veszel belőle.
    Level 20 után lehet riftezni, 25től abyss ami teljesen pvp hely. Úgyhogy lvl25től gyakorlatilag bármikor bárhol tudsz verekedni.
    Bg az nincs, pontosabban egy insta van ami erre szolgál. Open pvp viszont annál több.

  5. Ja, 30 insta van a játékban.

  6. Amint előrendeléshez kötik a bétatesztelést máris bukik ez a “nincs jogod morcosnak lenni” maszlag. Tudom, osztottak ki párezer bétakulcsot itt-ott, de nem számít. Olyan ez mintha azt mondanám, hogy “nem mondhatod, hogy egy játék sz*r, mert ingyen meg lehetett nyerni a gamestarban”…
    Amúgy meg az, hogy most van valami baj, ami miatt rengeteg ember nem tud belépni és még mindig nincs rá megoldás előrevetít bizonyos dolgokat…

    • Amugy mindig eltunodok, hogy az ilyen betaknal mennyien fel vannak haborodva, holott nincs ra okuk. Joguk van morcosnak lenni, csak alapjuk nincs. Az EULA-val ezeket a dolgokat elfogadjak, ergo mehet a hoborges, nem szamit. Az ingyen Gamestar jatekra mondhatom, hogy szar, de a gamestart ne hibaztassuk mar, mert ingyen adott egy jatekot.
      Nyilvan, a mai technika nem teszi lehetove, hogy a serverpark egy ekkora rohamot kiszolgaljon, hiszen nem igen sikerul, mint a mellekelt abrak az elmult idoben mutattak. Nem hiszem, hogy kulonosebben a csapat felkeszultsegevel lenne baj, hiszen nyilvan nem mult heten kezdtek el foglalkozni a dologgal. Felteszem a jatek elete soran nem kap sokszor ekkora rohamot..
      Amugy meg en megprobaltam belogolni 6kor, olvastam, hogy kaosz van, igy elmentem inkabb vacsorazni, s mikor f8kor visszatertem egybol belogoltam, es lag s mindenfele hiba nelkul addig jatszottam, mig el nem faradtam. Nem dolt ossze a vilag bennem, hogy 6:00kor nem volt minden tokeletes.
      Szoval csak annyit akartam mondani a wall of text-el, hogy lehetnenek az emberek megertobbek s turelmesebbek 😀

  7. Egyetértek a bétateszteléssel kapcs. én is ez ellen ágálltam 1 topiccal ezelőtt. 🙂

    Ez a néhány baj viszont jó, hogy most jön elő, ugyanis most van ennek az ideje, ez mind a stress-teszt eredménye. Most láthatják, hogy mire kell felkészülniük.

    Holnap kipróbálom én is ezt az open-bétát és ha nagyon megtetszik, előrendelem a collectorst. 🙂

  8. Az, hogy a kezdeti rohamot nem kezelik le és van 1-2 óra csúszás simán elnézhető.
    Az, hogy közvetlen PPoE kapcsolattal nem lehet játszani pedig egy hatalmas nagy égés a részükről az meg, hogy egy nap alatt nem javítják szerintem továbbra is jelzésértékű.
    Arról, hogy mi törvényes pedig nem is beszéltem, szerintem ne is beszéljünk, mert eleve nem hinném, hogy létezik olyan ember Magyarországon, akinek minden törvényes a számítógépén.
    Inkább etikus szempontból érzem aggályosnak a dolgot. Ha tesztelésre használják az open bétát akkor ne pénzért árulják a kulcsokat hozzá, ennyi, jobb helyeken fizetnek a tesztereknek. Ez szerintem etikai kérdés. Persze megtehetik, mert nagy a hype és sokan rászánják a pénzt, ez se kérdéses.

    Mindenki emlegeti, hogy mekkora szánalomtenger volt a warhammer openbéta de azt már senki nem teszi hozzá, hogy egyrészt az teljesen nyílt volt EUban másrészt a kellemetlenségekért cserébe mindenki, aki úgy döntött, hogy megveszi a játékot kapott egy hét ajándék játékidőt.

  9. Hoppá mauro WAR open béta is kulcsos volt, úgyhogy lassítsunk egy kicsit.
    Más kérdés, hogy sok kulcs volt hozzá.

    Egyébként nyilván te is, mint ahogy mindenki tudja, hogy az open béta az mmokban nem a tesztelésről szól. Arról a closed béta szól, na meg az előtte lévő, egyáltálán nem publikus tesztek. Ez kérem teaser és ha játszani akarsz fizetni kell. Nem sokat, de kell. Amúgy senki ne mondja nekem, hogy ha nagyon akart volna, nem tudott volna kulcsot szerezni, mert ez rettentően kamu szagú.

  10. mauro: a WAR open beta pontosan ugyanigy zajlott, a preorder garantalta a kulcsot, illetve a fansiteok kiszortak egy masik adagot. Itt ugyanez a helyzet, a legtobb aion fansiteon eleg volt egy emailt / forum bejegyzest irni es kaptad is a kulcsot.
    A plusz egy het jatekido pedig itt is jatszik, az elso fizetes november elsejevel esedekes.

  11. Nézzük meg az egészet a cég szemszögéből:

    Van egy játékom, ami már lassan fél-egy éve fut egy másik országban, mondhatni majdnem tökéletesen, de én mégis rászánok még egy félévet arra, hogy egy másik országban béta teszteljem és igényes minőségben hozzam el az ottani közösségnek. Ezért profittól esem el, pedig akár ki is hozhatnám némi fordítgatás után (aminek nagy része meg is van). Fél éven keresztül gyk betekintést engedek a játékomba ingyen, sőt saját költségen, hogy akik esetleg meg akarják később vásárolni, azok megtehessék. Az EA kihozta úgy WAR-t hogy gyakorlatilag alig müködött. A WoW szintén egy halom bug volt a kezdéskor.

    Ezekre bétákra be KELL engednem a preordeseket, mert hogy nézne már az ki, hogy pont őket nem. DE viszont csinálok egy olyan opciót, hogy ingyen osztogassanak HÓNAPOKON keresztül kulcsokat, hogy aki nem akarja megvenni annak is jusson elég nagy eséllyel. Emellett 1500 ftért lehet kulcsot venni, aki nem akar érte sokat fizetni, de 100%osan biztosra akar menni. Továbbá minimális összegért lehet a kínai verzión játszani, nem csapok le az identity card susmusolásra, és harminc ezer “huangcsit” engedek be a szerverekre.

    Betelik a tesztelésre szánt keretem, mert ennyi és ennyi szervert terveztem, erre lebasznak a játékosok mert túlságosan sok a játékos a szervereimen. Ez nem INGYEN játék. Ez a béta teszt azért van, hogy minden fizető játéksomnak maximálisan professzionálisan menjen a live start.

    Biztos én vagyok a fanboi, de ez még mindig jobb megoldások közé tartozik, persze sokkal jobb lenne, ha az ncsoft vásárolt volna még 50 szervert, hogy mindenki ingyen játszhasson, mert az neki jár. Nem jár. Senki nem várja el hogy megvedd.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: