Béta Report + Keybindings

Részemről nagyban megy a bétázás, immáron negyedjére indulok a nulláról, a kínai karaktereket is beleszámolva. Ez így első hallásra nem tűnik túl szorakoztatónak, de nem győzöm ecsetelni a kínai és az Európai változat közötti alapvető különbségeket.Most éppen asmodian assával nyomom és jópár felfedezést tettem.

Az első leginkább a kínai szerveren játszók számára bír nyomatékkal. Tudnilik, odaát volt egy olyan aprócska probléma a játékkal, hogy minden teleport-szerű képesség pár tizedmásodperccel később visszadobott oda ahonnan indultunk vele. Például a sorcerer hátra ugrása, vagy az assassin ambush skillje. Örömmel hirdethetem ki, hogy ez bizony a latency miatt volt, szó sincs ilyenről, vagy ehhez hasonlóról Európában. Éjjen.

A második meglátás, hogy az elsőre nem túl ínycsiklandozó szinkronhangok a játékban igenis jól festenek. Sajnos pár videóban van olyan mondat ami alatt van szinkron úgy hogy a következő alatt meg nincs, remélem ezt nem így képzelték el, mert eléggé illúzióromboló. A videók és az npck nagy része hangulatosan beszélt, de meg kell mondanom azért találtam pár olyat, akinek a hangjáról leginkább egy parlamenti élő közvetítés ugrott be.

Ne értsetek félre, az összhang szinte tökéletes, 17-8as szint felé egy végletekig felpörgetett harcrendszert kapunk. El se tudom képzelni, mi fog történni 40-50% cast illetve attack speed növeléses highend cuccokban, szerintem folyni fog a nyálam játék közben.

A tovább után meg egy, fórumból vadászott billentyűzetkiosztás van, szerintem nagyon jó, kár hogy soha az életben nem tudnék már leszokni a wasd-ről.

Advertisements

6 hozzászólás to “Béta Report + Keybindings”


  1. Én így használtam más játékokban (ahol lehet állítani), V betű szükségtől függően, többi könnyen elérhető szerintem. A V betű használata nélkül 1el kevesebb gomb lesz, mint az úriemberén, de én ezt 4,5ik és középső egérgomb használatával szoktam pótolni. 😀

  2. Én is kb így használom, nagy előny viszont a fenti beállításoknál, hogy mivel egyel beljebb van a kezed, mindkét irányba elérsz gombokat. Ezért lenne nekem érdemes átszoknom, mert gyűlölök bármit is nem hotkeyel használni.

  3. Szintúgy asmo assa, ugye Ereshkigal szerveren? 😀

  4. Igen, valóban kényelmesebb, de a wasd-t már szinte csukott szemmel megtalálom, nehéz lenne megszokni. 😀

  5. ajsz: bizony, holnap megkereshetjük egymást.

  6. Azt értékelném, néhány questhez igencsak kéne még legalább egy ember. Ajsz néven megtalálsz ingame, egyelőre lvl12-n szenvedek :S

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: