Templáros Feszítős

Tudvalevő, hogy egy Assassinnal kezdtem el játszani, de manapság úgy gondoltam ideje egy kicsit belekóstolni más kasztokba is.  Most, hogy a Templárom beütötte a 23-at, már nagyon úgy néz ki, hogy ezt fogom hozni az EU megjelenésre is. Pár, tényleg bevezető gondolat a Templarokról, talán valaki kedvet kap tőlük

Töredelmesen bevallom, hogy a kaszt videók közül az egyik legkevésbé szimpatikus pont Templar volt. Most, hogy már nagyjából érzem miről szól a kaszt, teljesen megváltozott a véleményem. Egyike a legkönyebben szólózható karriereknek, szinte képtelen meghalni (szimultán lecsap két, két szinttel nagyobb mobot), arról nem is beszélve hogy alig kell vele pihenni. Igazából a sebzésétől féltem, de még azzal is elégedett vagyok. Szinte komikus, ahogy a pajzzsal ripityára veri az ellenségek fejét,  arról már nem is beszélve, hogy későbbi szinteken elég jól használható skilleket kap a kétkezes fegyverekhez is.

Hab a tortán, hogy még a harcanimációi is szemgyönyörködtetőek, loptam is pár képet a harcról, mondjuk közel sem olyan látványosak mint mozgásban.  Enjoy.

Reklámok

3 hozzászólás to “Templáros Feszítős”

  1. En most alulrol dongetem mar a lvl30at a templarommal, es elegge vegyesek az erzeseim.
    hozzateszem, hogy 28-on ujitottam a gear-emen, es ugy erzem, nem kell benne szegyenkezzek.. az osszes item27-28, tobb shining amit magam craftoltam, s szepen tele van rakva eleg magas szintu kovekkel. Leginkabb az +attackra mentem ra, de ugyanakkor a + crit-et sem hanyagolom el, nemi +hp-val fuszerezve.
    Ezzel a felallassal megesik tobbszor, hogy 1600 korulieket critelek, ami nem rossz sztem.
    PVE-zni nagyon szeretek a templarral, mert jol lehet grindelni, foleg, ha mellem szegodik megvalaki.
    A PVP mar kicsit mas teszta.. eddig vagy tobbnyire magasabb szintuekkel hozott ossze a sors, vagy en vagyok bena, vagy a templar nem eleg eros 1v1-re. Velem 1szintu assassint le tudok verni tobbnyire, gladiatort is es rangert is ha makom van. ezzel kimerunek azon classok akik ellen van eselyem 1v1-ben. tulajdonkeppen nem is olyan rossz, de kicsit megis elegedettlen vagyok, mert az ketsegbeejto, hogy a 2 szinttel alacsonyabb cleric siman bedongol.. ugyanez a chanter, a varazslokrol meg ne is beszeljunk, mert azokat meg se tudom utni, annyira CC-znek.
    Mindenesetre nagyon gondolkozom, hogy maradjak-e templar EU-n tetszik is, meg nem is, neha lassunak erzem a fejlodest, de ugyanakkor hallom, hogy a tobbi class is panaszkodik. szoval EU-ra meg vivodom a templar, sorcerer s cleric kozott:))

  2. persze akkor orulne mindenki ha az o karakterre lenne az isten ez egyertelmu, amig valaki lever pvp ben addig ugyis panaszkodni fog mindenki

  3. Fejlődésben a templar atom szerintem. A sorcit ha nem is veri agyon a mob, a mana miatt mindenképpen ülnie kell. A templar kb megoldja az egészet potival és nulla üléssel darálja a mobokat. Chanter szintén folyamatosan verekszik kb mana potival néha. Ha a sorcival potizva fejlődnék, ötmilliárd potit kéne beinnom…

    Ne feledd, hogy most a ranged classok hatalmas előnyben vannak minden melee EU-s ellen. Nem éred el őket, mert a ping miatt nem frissít elég gyorsan a server. Ha normális lesz a server körülmény és ügyes vagy, akkor nem lesz olyan, hogy “too far away”.

    Meg igazság szerint látni kéne jobban mit tudnak ezek a classok 50en egymás ellen. A class balance kb szerintem olyan 40 körül kezd majd realizálódni, addig egyszerűen lehetetlne beállítani.

    Mondjuk, ki kit ver le pvpben: Engem kb úgy megvernek fasszal, mint egyszeri lányt az első forgatáson, ha nem én kezdem a harcot. Legtöbb classtól kapom a chain cc-t és a sokat ütő klasszoktól meg a temérdek kritet, amitől egy gombot nem tudok elnyomni. Ha viszont szépen sunyiból rá tudok nyitni az ellenfélre, akkor hozzám se bír érni.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: